T. C. Lang
Misztikus, szerelmes regény,

avagy mese felnőttteknek
 
 


Egészen kisgyermekkorom óta kerestem az önkifejezés megfelelő eszközét: már akkor saját meséimmel szórakoztattam az öcsémet, amikor még nem tudtam betűt vetni; rajzoltam, festettem, táncoltam, és tinédzserként - mint oly sokan - élénk fantáziámat kreatív mederbe terelve, kísérletet tettem az írásra is. A főiskolai évek alatt azonban ezek a tevékenységek háttérbe szorultak, mindössze az egyik művelődési egyesület számára írtam prózai, illetve koreografáltam táncos jeleneteket.

Miután életet adtam első gyermekemnek - talán a szülést követő megbolydult hormonháztartásomnak vagy a lelkem mélyén motoszkáló alkotás iránti vágyamnak köszönhetően - egyre erősödött bennem a késztetés az írásra, mígnem megadtam magamat neki. Még a gimnáziumi éveim alatt Margit Sandemo Jéghegyek népe című könyvsorozatának köszönhetően elbűvölt a misztikus szerelmes történetek világa, ezért nem volt kérdés, hogy ezt műfajt választom. E folyamat eredményeképpen manifesztálódott könyvvé A Lámpás nyomában című regényem.

A család további bővülése miatt az elmúlt években a kreatív tevékenységem kimerült a házi DIY projektek megvalósításában, gyurmázásban, járművek és állatok rajzolásában, ám most ismét az írásra és a vele járó feladatokra összpontosítok.

Interjúk

- Könyvmánia blog

- Törpök élete blog

- Velencei Rita

- Könyvmarketing csoport

- Artificium-artis blog

- Publio

- CVTV

Kritikák

- Németh Krisztina

- BibiBuchlove (video)

- BibiBuchlove

- Nicole Legian

- Tomcsik Nóra

- Smoking Barrels Blog

- Könyvmánia blog

- Olvass hazait blog

- KR ViLáGa blog

- Végtelen mezők vándora blog

- Kálmán Eszter

Vendégposztok

- Egy elképzelt könyv: Mit ne posztolj, ha író vagy?

- Végtelen mezők vándora: Tippek (nem csak) íróknak az írás során felmerülő akadályok leküzdésére

- Karácsonyi ajándékok saját kezüleg: Mécsestartók és vázák üvegfestéssel

Egyéb megjelenések

- Krencz Nóra - írok egymás közt

- Krencz Nóra kedvenc könyvborítói

- Könyvmánia blog - top 10 fantasy

- Könyv Guru: ízelítő

- KNW: Könyvmarketing tábor

- Celldömölk Város honlapja



 
 
Copyright 2013-2017. T. C. Lang
Szerzői jogok-Adatvédelem-Sütik-Impresszum